A hatékony kommunikációról az Észak-alföldi régióban


Kommunikációs tréninget tartott a LIGA Akadémia Hajdúszoboszlón, ahol a foglalkozást a LIGA Szakszervezetek „Kapacitásfejlesztés az Észak-alföldi régióban" elnevezésű projektjén belül, a Hungarospa Thermál Hotelben tartottuk meg 2014. május 7-8-án.

A kapacitásfejlesztési projekt céljai között szerepel a munkavállalók alkalmazkodóképességének növelése oktatásokon, tréningeken. Az egyik ilyen nagyon fontos továbbképzési terület a kommunikáció, hiszen a hatékony kommunikációtól nagyban függ egy-egy szervezet vagy bármely vállalkozás sikere.

A Gyurkó Pál és Virág László kommunikációs trénerek által tartott foglalkozás első szakaszában saját magunk, kommunikációs stílusunk megismerésén volt hangsúly, hiszen a reális önismeret és a másik fél – bővebb értelemben a közönség vagy egy célcsoport ismerete – az alapja a sikeres kommunikációnak.

Szó esett a szimbólumok szerepéről és a non-verbális kommunikációról is. A tréning rendkívül interaktív volt, csoportos feladatok, szituációs játékok mélyítették el a résztvevőkben az érvelési, meggyőzési, konfliktus kezelési technikákat melyek fontos szerepe a tagtoborzási munka során vitathatatlan.

Hangsúlyt fektettek a prezentációs és retorikai készségek fejlesztésére, a testbeszéd fontosságára és optimalizációjára. A gyakorlati, játékos szemlélet oldott hangulatot teremtett, amely kedvezett a az elhangzottak befogadásának, hiszen a képzés egyik fontos tanulsága is az volt hogy „pozitív tudatállapot kell a kapcsolatteremtéshez, azaz a kommunikációhoz".

Szólj hozzá!

IP: 18.232.127.73

Írd be az alábbi kódot: